Éveken át azon tűnődtem, miért foglalsz el ilyen különleges helyet a szívemben.
Éveken át azon tűnődtem, miért foglalsz el ilyen különleges helyet a szívemben. Nem voltál rokon, nem voltál barát a szó megszokott értelmében — mégis, valahányszor rád gondoltam, a mellkasom megtelt valami meleg, nehéz csenddel.
Talán mert volt rá időd. Mindig volt. Nem néztél az órára, amikor beszéltem, nem kaptál a telefonod után. Csak ültél, és hagytad, hogy a mondataim odaérjenek, ahová szántam őket.
Most, hogy nem vagy, értem meg, mit adtál: a figyelem az egyetlen ajándék, amit nem lehet visszaadni, csak továbbadni.